Borbíró Klára Tompa fényű napok című, 2019-ben megjelent könyvét nagyjából két hete kezdtem el olvasni este tíz óra környékén és bár pontosan tudtam, hogy másnap iskolába kell mennem, nem bírtam letenni egészen addig, amíg be nem fejezem. Ez egészen pontosan négy és fél órát vett igénybe, ami azt jelenti, hogy azon az éjszakán nagyjából három és fél órát aludtam, de nekem elhihetitek, hogy maximálisan megérte.
A történet szereplői közé tartozik három félárva gyerek: a tizenhét éves, már gimnazista Kedves Ágota, a felvételit éppen csak a háta mögött tudó, nyolcadik osztályos, könyvmoly Zsófi, a hét év körüli, még kisiskolás Csongor, valamint fizika-matematika szakos tanár, a megözvegyült apuka, Ármin, aki a helyi általános iskolában aligazgatóként dolgozik.
A teljesség igénye nélkül kiemelném még a főbb mellékszerepkőket is: Marcit, Ágota egyik iskolatársát; a gimnázium iskolaújságának a felelős tanárát, aki egy fiatal pedagógus; Pecást, Zsófi legújabb ismerősét, akivel horgászni járnak; a gyerekek sulitársait (legyen az osztály vagy évfolyam), tanárait; Nellit, a megboldogult Lídia édesanyját; végül, de nem utolsó sorban Pirost, Ármin kollegáinak az egyikét.
Nehezen tudtam egy konkrét személyt kikiáltani a kedvencemet, mivel mindegyikük nagyon komplex, egyaránt van jó és rossz tulajdonsága. Talán a közös érdeklődési kör(ök)nek és tulajdonságoknak köszönhető, hogy több szereplőt is szeretek. Többek között Ágotát, Zsófit és Csongort.
A többiekkel annyira nem tudtam azonosulni, Nellit és Fannit pedig, aki Zsófi volt legjobb barátnője, kifejezetten nem kedveltem. Tudom, hogy halottról vagy jót vagy semmit illik mondani, de azok alapján, amit Lídiáról olvastam a családtagok visszaemlékezésében, ő sem vált a kedvencemmé. Nem azért, amit évekkel azelőtt tett Árminnal és valamilyen szinten Ágotával, talán az volt a legfőbb indok, ahogy Ágotával beszélt, viselkedett annak ellenére, hogy a legidősebb lánya minden tőle telhetőt megtett érte.
Vegyes érzelmeim voltak olvasás közben. Sírtam, mérgelődtem, nevettem, mosolyogtam, reménykedtem, szurkoltam az aktuális gerlepárnak, szidtam valakit.
A történet –, ahogy a fülszövegben is olvasható – egy csonkává vált családról szól, akinek a megmaradt négy tagja próbál talpraállni az anyuka, avagy a feleség elvesztése után.
Tagadhatatlanul ez volt az egyik legjobb könyv, amit 2019-ben olvastam. Tényleg csak ajánlani tudom, leginkább azoknak, akik – mostanában – vesztették el valamelyik szerettüket vagy éppen egy sokszor szívbemarkoló, máskor pedig megmosolyogtató családregényt szeretnének olvasni egy jó nagy cseppnyi romantikával fűszerezve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése