Borbíró Klára: Tompa fényű napok

Borbíró Klára Tompa fényű napok című, 2019-ben megjelent könyvét nagyjából két hete kezdtem el olvasni este tíz óra környékén és bár pontosan tudtam, hogy másnap iskolába kell mennem, nem bírtam letenni egészen addig, amíg be nem fejezem. Ez egészen pontosan négy és fél órát vett igénybe, ami azt jelenti, hogy azon az éjszakán nagyjából három és fél órát aludtam, de nekem elhihetitek, hogy maximálisan megérte. 

A történet szereplői közé tartozik három félárva gyerek: a tizenhét éves, már gimnazista Kedves Ágota, a felvételit éppen csak a háta mögött tudó, nyolcadik osztályos, könyvmoly Zsófi, a hét év körüli, még kisiskolás Csongor, valamint fizika-matematika szakos tanár, a megözvegyült apuka, Ármin, aki a helyi általános iskolában aligazgatóként dolgozik. 

A teljesség igénye nélkül kiemelném még a főbb mellékszerepkőket is: Marcit, Ágota egyik iskolatársát; a gimnázium iskolaújságának a felelős tanárát, aki egy fiatal pedagógus; Pecást, Zsófi legújabb ismerősét, akivel horgászni járnak; a gyerekek sulitársait (legyen az osztály vagy évfolyam), tanárait; Nellit, a megboldogult Lídia édesanyját; végül, de nem utolsó sorban Pirost, Ármin kollegáinak az egyikét. 

Nehezen tudtam egy konkrét személyt kikiáltani a kedvencemet, mivel mindegyikük nagyon komplex, egyaránt van jó és rossz tulajdonsága. Talán a közös érdeklődési kör(ök)nek és tulajdonságoknak köszönhető, hogy több szereplőt is szeretek. Többek között Ágotát, Zsófit és Csongort. 

A többiekkel annyira nem tudtam azonosulni, Nellit és Fannit pedig, aki Zsófi volt legjobb barátnője, kifejezetten nem kedveltem. Tudom, hogy halottról vagy jót vagy semmit illik mondani, de azok alapján, amit Lídiáról olvastam a családtagok visszaemlékezésében, ő sem vált a kedvencemmé. Nem azért, amit évekkel azelőtt tett Árminnal és valamilyen szinten Ágotával, talán az volt a legfőbb indok, ahogy Ágotával beszélt, viselkedett annak ellenére, hogy a legidősebb lánya minden tőle telhetőt megtett érte. 

Vegyes érzelmeim voltak olvasás közben. Sírtam, mérgelődtem, nevettem, mosolyogtam, reménykedtem, szurkoltam az aktuális gerlepárnak, szidtam valakit. 

A történet –, ahogy a fülszövegben is olvasható – egy csonkává vált családról szól, akinek a megmaradt négy tagja próbál talpraállni az anyuka, avagy a feleség elvesztése után.

Tagadhatatlanul ez volt az egyik legjobb könyv, amit 2019-ben olvastam. Tényleg csak ajánlani tudom, leginkább azoknak, akik – mostanában – vesztették el valamelyik szerettüket vagy éppen egy sokszor szívbemarkoló, máskor pedig megmosolyogtató családregényt szeretnének olvasni egy jó nagy cseppnyi romantikával fűszerezve.

Tizennegyedik nap – mi van a táskámban?

Ami azt illeti, én hátizsákkal szoktam járni-kelni, mivel elég sok minden van nálam, tehát a pontosság kedvéért úgy fogalmaznék, hogy a hátizsákomban megtalálható  

1. egy pénztárca: hogy ne maradjak hoppon, mikor kéne valami (nem egy példa volt arra csak az elmúlt hónapban, hogy sikeresen elfelejtettem pénzt vinni magammal, szóval nem mindig sikerül ügyelni rá),
2. egy jegyzetfüzet és toll arra az esetre, ha olyan helyen száll meg az ihlet, ahol nincs lehetőségem elővenni a telefonomat, akkor is le tudjam írni az ötletfoszlányt, 
3. legalább két, anyagból készült zacskó, hogy bevásárláskor ne legyen gáz, mikor el kell pakolni a termékeket, 
4. egy kockás ing (esetenként pulcsi): hogy legyen mit felvegyek, ha fáznék,
5. egy esőernyő: nehogy elkapjon az eső,
6. egy kalap: mivel a szemüvegem miatt nem tudok napszemüveget hordani, de nekem is ugyanúgy kiégeti a szememet, mint mindenki másnak, ezért vészhelyzet esetére beraktam egy kalapot, 
7. minimum egy csomag nedves törlőkendő/papírzsepi: egy pár éve még teljesen feleslegesnek tartottam, hogy papírzsebkendőt hordjak magamnál, mondván, ,,nem fogok sírni’’, de általában jó lett volna, ha tartok magamnál legalább egy darabot, így abból is bekerült egy csomag a nedves törlőkendővel kiegészítve, ami szerintem úgyszintén hasznos,
8. egy power bank: ha vészhelyzet van, s merül a telefonom, akkor tudjam tölteni.

Tizedik nap – egy híresség, akivel találkoztam

A blogon már több bejegyzésben is említettem a kedvenc zenekarom, vagyis a Bagossy Brothers Company nevét. Ebben a posztban róluk lesz szó. A zenekart 2017 májusában ismertem meg egy környezetvédelmi program keretein belül: az énekesük, Bagossy Norbi ellátogatott az iskolánkba és előadta az első, Add vissza című dalukat. Otthon megkerestem őket YouTubeon, s azóta töretlen a szerelem. Nagyon sokat köszönhetek nekik, a zenéjükkel rengeteg mélyponton segítettek át. 

Kicsit több, mint két éve arra az elhatározásra jutottam, hogy elkezdek írni róluk egy fanfictiont, vagyis rajongói alkotást. Miután az első rész elkészült, feltettem Instagramra a  kettobol_egy nevű oldalamra. Nem mondom, hogy nagyon népszerű volt és sok sikert értem el vele, de olvastak egy jó páran és szerintem rengeteget fejlődtem az írás terén. 

Még azon a nyáron történt, hogy két koncertjükre is elmentem: most a másodikról beszélek, ami örökre felejthetetlen élmény marad számomra. A koncert kezdete előtt körülbelül másfél-két órával észrevettem, hogy mind az öt tag a színpad mellett áll, ezért bátorkodtam odamenni hozzájuk. Miután mindenkivel készítettem képet, ,,véletlenül’’ megemlítettem a fanfictiont Norbi öccsének, Lacinak, aki azt válaszolta, hogy olvassák. Ezt követően a többi taggal is beszélgettem.

– Eddig hány oldal van? – érdeklődött Laci.

– Százharmincnál több – válaszoltam egy halvány mosollyal az arcomon, mire Bartis Szilárd, a dobos szinte visszaköpte a sört.

– Hány fejezet? – nézett rám Norbi érdeklődve.

– Negyvenhárom – feleltem, meglepetten az öklendező Szilárdra pillantva.

A fellépésük fantasztikus volt, minden pillanatát imádtam. Azt követően arra az elhatározásra jutottam, hogy még odamegyek a srácokhoz.

– Valaki legyen szíves, fotózzon le minket a lánnyal – kérte a szintetizátoron (is) játszó Kozma Zsombor rám mutatva.

– Képzeljétek, ő írja a Kettőből egyet – újságolta el Laci szélesen mosolyogva a többi rajongónak. 

– Sok igazság ne legyen benne, oszt' jól van – szólt Norbi, majd átkarolta a derekamat.

Kilencedik nap – piercingek vagy tetoválás?

Tipikusan az a személy vagyok, aki vágyik arra, ami nem lehet az övé es szereti kínozni magát azzal, hogy rákeres ezekre a dolgokra. A piercing és a tetoválás is ilyen dolog, mivel egyiket sem merem bevállalni. A testfestékre allergiás vagyok, s a testékszer abból a szempontból tabu, hogy a fülem az aranyfülbevalót sem bírja. Persze ez nem jelenti azt, hogy egy hónapban legalább kétszer beütöm a Pinterest keresőjébe a ,,cat tattoo’’, avagy ,,macskás tetoválások’’ kifejezéseket és csorgatom a nyálam a szebbnél szebb alkotásokra.

Szerintem egy igényesen elkészített tetkó nagyon szép dolog, és úgy hallottam, hogy a tetoválás önbizalmat ad. Egy fül, orr, vagy éppen ajakpiercing kifejezetten jól néz ki. Ha lenne rá lehetőségem, biztos lövetnék egyet a fülembe és egyszer élünk alapon csináltatnék egy cicás tetkót is.

Ennyi lenne a mai bejegyzés. Tisztában vagyok vele, hogy nem túl tartalmas a poszt, de az a helyzet, hogy úgy érzem, nem tudok többet írni a témáról – a ti véleményeteket meg várom kommentben –, szóval most jöjjön egy pár, tetoválásról szóló idézet, amiket még régebben láttam megtetszettek: 

1. ,,Egy értelmetlen tetoválás írásjegyeiről azt hazudni, hogy örök szerelem.’’ /Simon Márton/ 
2. Az egyetlen különbség a tetovált és a nem tetovált emberek között, hogy a tetováltakat nem érdekli, ha te nem vagy az. /fogalmam sincs, kitől származik, a neten nem találtam semmit, bár könnyen előfordulhat, hogy csak én nem tudok keresni/

Hetedik nap – a tíz kedvenc ételem

Az a helyzet, hogy nagyon szeretek enni, s sajnálatos módon ez egyre jobban meglátszik rajtam. Következzék az a tíz étel, amiért oda meg vissza vagyok és bármikor képes lennék megenni akár az összeset (na jó, azt azért nem, ez egy enyhe túlzás volt):

1. Az a kaja, ami valószínűleg az első lesz a szívemben, nem más, mint a miccs. A mititei (jelentése: picikék) a román konyha jellegzetes étele. Marha-, sertés- és birkahús keverékéből fokhagymával és fekete borssal fűszerezett, körülbelül tíz  centiméter hosszú rudacska. (Forrás: Wikipédia) Tény és való, hogy kicsit büdös lesz utána a lehellet, szóval ha valaki csókolózni szeretne a fogyasztása után, mindenképpen iktasson be egy fogmosást. 
2. A dobogó második helyét a pizza foglalja el. Főleg a prosciuttosat kedvelem, azt, amin csak sajt és sonka van.
3. A harmadik kedvencem a sajtos csirkemell. 
4. Prézlis hús szalmapityókával (amit Magyarországon hasábburgonyának neveznek)
5. Gordon Blüe
6. Tejes/túrós puliszka
7. Flekken
8. A Mekis Happy Meal menü
9. Pörkölt
10. Tojásrántotta sok-sok kolbásszal, szalonnával és szalámival

Hatodik nap – három személy, akire büszke vagyok

1. Nagyon büszke vagyok a legjobb barátnőmre, aki kitűnő átlaggal végezte el első gimnáziumi évét, vagyis a kilencedik osztályt. Nekem elhihetitek, hogy matek-infón ez baromi nehéz olyan tantárgyak mellett, mint amilyen a kémia, a fizika, a matek, az infó vagy éppen a román. Saccperkábé négy hónapja a városi fúvószenekar tagja. Az tény, hogy laikus vagyok és elfogult, de mindezek ellenére is úgy vélekedem, hogy ezen négy hónap alatt nagyon sokat fejlődött. Nem csak a zenélés terén, hanem az élet más területein elért eredményei miatt is elmondhatatlanul büszke vagyok rá, értsd: sikerült kilépnie a komfortzónájából.
2. Továbbá anyukámra is nagyon büszke vagyok az  IT képzés miatt, amire április eleje környékén iratkozott be, s már túl van két sikeres vizsgán. Egyszerűen el vagyo képedve, hogy mi rokonok vagyunk, mivel ő olyan dolgokból ír hetes-nyolcasokat, amiknek én a nevét sem tudom megjegyezni, sőt…   
3. Végül, de nem utolsó sorban életem értelmére, Attilára is büszke vagyok, főleg a sikeres szessziója miatt, hiszen az összes vizsgája jól sikerült. Ahhoz, hogy dagadjon a mellem, szintén a Polgári Fúvószenekar 1895-ben elért eredményei úgyszintén hozzájárulnak, valamint a decemberben megjelent verseskötete, ami a Mi(t) nekem Erdély?! címet viseli. Van egy személyesen dedikált példányom is, amit már rongyosra olvastam. 

Ötödik nap – bűnös szokásaim

Valljuk be, hogy a legtöbb embernek van valamilyen bűnös szokása. Akad, aki előszeretettel fogyaszt energiaitalt, kávét, netalántán alkoholt, vagy cigarettát, drogot. 

Be kell vallanom, hogy én is rendelkezem káros szenvedéllyel –, de hála a jó istennek nem található meg az előbb felsoroltak között. A titkos élvezetem nem más, mint a sajtos Chips és a szőlős Fanta. Tudom, hogy egyik sem túl egészséges, a Fantában rengeteg színezőanyag és cukor van. Hogy a burgonyasziromról ne is beszéljünk, kicsibáttya… próbálok visszavenni ezen termékek fogyasztásából, mivel nem lehet összeegyeztetni azzal a bizonyos beach bodyval, avagy nyári habtesttel és kockahassal, amire olyan sok ideje vágyok. Viszont ha a boltban járok, nagyon nehezen tudom megállni, hogy ne vásároljak be ezekből, mondván, egy zacskó nem árt. De az a baj, hogy sok kicsi sokra megy. Azt mondják, minden fejben dől el –, ha már itt tartunk, az Alvin és a Mókusok nevet viselő zenekar ezt belefoglalta egy gyönyörű dalba, amit mindenkinek ajánlok és itt hagyok egy linket a zenéhez:  https://www.youtube.com/watch?v=ZzidcMioEMg –, szóval miután megírtam ezt a posztot, azt fogom ismételgetni, hogy ,,nem szeretem se a Chipset, se a Fantát’’, abban a reményben, hogy bejön.

Ez lenne a mai bejegyzés. Nektek milyen bűnös szokásotok van? Írjátok meg kommentben, nagyon kíváncsi vagyok. Ha valakinek van valami tuti tippje azzal kapcsolatban, hogy lehet leszokni ezekről, ne tartsa magában, ki vele.