A blogon már több bejegyzésben is említettem a kedvenc zenekarom, vagyis a Bagossy Brothers Company nevét. Ebben a posztban róluk lesz szó. A zenekart 2017 májusában ismertem meg egy környezetvédelmi program keretein belül: az énekesük, Bagossy Norbi ellátogatott az iskolánkba és előadta az első, Add vissza című dalukat. Otthon megkerestem őket YouTubeon, s azóta töretlen a szerelem. Nagyon sokat köszönhetek nekik, a zenéjükkel rengeteg mélyponton segítettek át.
Kicsit több, mint két éve arra az elhatározásra jutottam, hogy elkezdek írni róluk egy fanfictiont, vagyis rajongói alkotást. Miután az első rész elkészült, feltettem Instagramra a kettobol_egy nevű oldalamra. Nem mondom, hogy nagyon népszerű volt és sok sikert értem el vele, de olvastak egy jó páran és szerintem rengeteget fejlődtem az írás terén.
Még azon a nyáron történt, hogy két koncertjükre is elmentem: most a másodikról beszélek, ami örökre felejthetetlen élmény marad számomra. A koncert kezdete előtt körülbelül másfél-két órával észrevettem, hogy mind az öt tag a színpad mellett áll, ezért bátorkodtam odamenni hozzájuk. Miután mindenkivel készítettem képet, ,,véletlenül’’ megemlítettem a fanfictiont Norbi öccsének, Lacinak, aki azt válaszolta, hogy olvassák. Ezt követően a többi taggal is beszélgettem.
– Eddig hány oldal van? – érdeklődött Laci.
– Százharmincnál több – válaszoltam egy halvány mosollyal az arcomon, mire Bartis Szilárd, a dobos szinte visszaköpte a sört.
– Hány fejezet? – nézett rám Norbi érdeklődve.
– Negyvenhárom – feleltem, meglepetten az öklendező Szilárdra pillantva.
A fellépésük fantasztikus volt, minden pillanatát imádtam. Azt követően arra az elhatározásra jutottam, hogy még odamegyek a srácokhoz.
– Valaki legyen szíves, fotózzon le minket a lánnyal – kérte a szintetizátoron (is) játszó Kozma Zsombor rám mutatva.
– Képzeljétek, ő írja a Kettőből egyet – újságolta el Laci szélesen mosolyogva a többi rajongónak.
– Sok igazság ne legyen benne, oszt' jól van – szólt Norbi, majd átkarolta a derekamat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése